Halljon jobban az Acust Oil Max segítségével

Bár a halláskárosodást mindig az idősekkel asszociáljuk, az első jelei a problémának akár harminc éves kor körül is jelentkezhetnek. Emiatt ha hallásproblémákat észlel, ne késlekedjen, mielőtt segítséget kér!  

A jó hallás

Az elsődleges funkciója a fülnek hogy megőrizze az egyensúlyérzetünket, illetve halljunk.

A fül, más néven vesztibuláris szerv, receptorként, és szűrőként működik, ahol a hallási ingerek információvá alakulnak át, ezt pedig az agyunk dekódolja. Ez által a fül által végzett fő funkciók: hangok észlelése, továbbítása, s elektromos impulzusokká történő átalakítása.

 A hallórendszer három fő részből áll:

  • Külső fül: a fülkagyló, és a külső hallójárat alkotja, amely hangokat fogad, és továbbít a dobhártyán keresztül a középfülbe. A dobhártya kerek és rugalmas, valamint vibrálni kezd, amikor bejövő hanghullámok érik.
  • Középfül: magában foglalja a hallócsontocskákat, három apró csontot, amelyeket kalapácscsontnak, üllőnek és kengyelcsontnak nevezünk, (ez utóbbi a legkisebb csont az emberi testben). Ezek a csontok hidat képeznek a dobhártya és a belső fül között, egy ovális ablakon keresztül, amely a fülkagylót takarja. Egy keskeny, körülbelül 3,5 cm hosszú, úgynevezett Eustachian cső, összeköti a fület az orr külső részével, és kiegyenlítő szelepként működik. Ez biztosítja, hogy a dobhártya mindkét oldalán kiegyensúlyozott legyen a nyomás, és a hang tisztán hallható legyen.
  • Belsőfül: tartalmazza a csigát, ami egy csigaházhoz hasonló spirális formájú szerkezet, és egy csontos labirintusban helyezkedik el, amelynek több, endolympha-nak nevezett folyadékkal teli hártyás szakasza van. Amikor ezek a folyadékok mozognak, ingaadozásokat okoznak a csiga szőrszerű struktúrájában, amelyet sztereocíliának hívunk. Végül pedig, a Corti szerve a hanghullámok mechanikai energiáját idegenergiává alakítja, elektromos impulzusokat hozva létre, amelyek a halló, vagy vesztibuláris idegen keresztül jutnak el az agyba.

The Az elektromos impulzusok vételének hiánya az agyban annak a jele, hogy a fül hibás, vagy sérült, és arra figyelmeztet, hogy valami nincs rendben hallórendszerünkkel.

Rendeljen terméket

Vigyázz a füledre

Félrehallok…

A szenzorineurális halláskárosodás a leggyakoribb típusa a hallásvesztésnek. Ez lehet az öregedés, a hangos zajnak való kitettség, trauma, betegség, sőt bizonyos gyógyszerek vagy örökletes betegség következménye is. Ez a fajta halláscsökkenés általában nem kezelhető orvosilag, vagy műtéttel; azonban sok ilyen halláskárosodásban szenvedő ember úgy gondolja, hogy a hallókészülékek, vagy az olyan kiegészítők, mint az Acust Oil Max hasznosak lehetnek.

A hirtelen szenzoros halláscsökkenés viszont nagyon hirtelen, vagy néhány napon belül jelentkezhet. Ha késlekedik ezen állapot kezelésével (két vagy több héttel az első tünetek megjelenése után), csökken annak az esélye, hogy a gyógyszeres kezelés segít a problémán.

A halláscsökkenés egy másik típusa a külső vagy középfülben jelentkezik, ha a hanghullámok nem jutnak el a belső fülbe. A hangot elzárhatja a fülzsír vagy egy idegen tárgy a hallójáratban; a középfül terét folyadék, fertőzés vagy csontos rendellenesség foglalhatja el; vagy a dobhártya megsérülhetett.

Egyes embereknél a vezetéses halláscsökkenés visszafordítható. A vezetéses halláscsökkenés leggyakrabban olyan gyermekeknél fordul elő, akiknek visszatérő fülfertőzéseik vannak, vagy idegen testeket helyeznek a hallójáratba.

’Öntsön’ olajat a fülbe – Acust Oil Max fülspray

Számos mód van a hallás egészségének javítására. Az egyik ilyen módszer az Acust Oil Max spray, egy természetes és biztonságos olaj, amely javítja a külső fül állapotát. Ideális azok számára, akik biztonságosan szeretnék ápolni a fülüket, és végre lemondani a fülpiszkáló használatáról. Segít továbbá megelőzni a további halláscsökkenést már az első jeleknél, mint például ha megkérünk másokat, hogy ismételjék meg, amit mondtak, vagy ha notóriusan felhangosítjuk a tévét vagy a rádiót. Azok is használhatják, akik zajos környezetben, például építkezéseken dolgoztak, és emiatt nehezen hallják a halk hangokat, például a madárcsicsergést vagy a macska dorombolását.

Ez az olaj olyan betegek számára is ajánlott, akiknek visszatérő fülgyulladásuk van, vagy akiknél genetikai kockázat áll fenn a hallásproblémák kialakulására. Az Acust Oil Max formula kiegészíti a fül természetes funkcióit a külső és középfül pH-értékének kiegyensúlyozásával. A dobhártya megfelelő ápolása nagyon fontos. Az Acust Oil Max egyedülálló összetételének köszönhetően forradalmi módon ápolja a fület.

Gondoskodjon hallásáról az Acust Oil Max

Nem minden halláscsökkenés az öregedéssel függ össze. Bizonyos betegségek, genetikai rendellenességek, traumák, gyakori fülfertőzések, sőt még a hangos zajnak való tartós kitettség is bármely életkorban befolyásolhatja a hallást. Egyes gyógyszerek, például a magas vérnyomás és a pangásos szívelégtelenség kezelésére használt készítmények befolyásolhatják a hallást.

Mindazonáltal az időskori halláscsökkenés az idősek egyik leggyakoribb panasza. A Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint Európában a 65 és 74 év közötti emberek körülbelül egyharmadának, a 75 év felettieknél pedig közel felének vannak hallásproblémái.

Az Acust Oil Max fülspray lehet a válasz ezekre a problémákra. Természetes összetételének köszönhetően rendkívül biztonságos termék. Az olajok, kivonatok és egyéb anyagok eredeti kombinációja kifejezetten veszélytelen megoldásnak számít. Ez az olaj nagyon népszerű a fogyasztók körében. Számos pozitív online véleményt kapott az emberektől a világ minden tájáról. Szinte minden megjegyzésből arra lehet következtetni, hogy az Acust Oil Max jelentősen javítja a hallást és a kényelmet.

Rendeljen terméket

Vigyázz a füledre

Ne becsülje alá a problémát

A halláscsökkenés gyakran a 30-as és 40-es években kezdődik, és a korral előrehalad. Általában mindkét fület érinti, és a nagyfrekvenciás hangok, például a beszédben használt hangok hallásának nehézségével kezdődik, majd fokozatosan romlik.

Fontos megjegyezni, hogy életkortól függetlenül azonnali orvosi ellátást igénylő helyzetnek kell tekinteni a hirtelen süketséget, vagy az olyan teljes hallásvesztést, ami pillanatok, vagy napok alatt jelentkezik, mivel összefüggésben állhat neurológiai rendellenességgel, fejsérüléssel, súlyosbodó fertőzéssel, vagy egyéb komoly tünetekkel.

Könnyű megérteni, hogy a halláscsökkenés miért befolyásolhatja negatívan az életet, ha csökken a minősége az érzelmileg kielégítő tevékenységeknek. A barátokkal, családtagokkal folytatott beszélgetések, kedvenc zenék hallgatása gyakran nehezebbé, vagy egyenesen lehetetlenné válik a hallás romlásával.  Ez sokszor társadalmi elszigeteltséghez, depresszióhoz, vagy szorongáshoz vezethet, mivel az értékes kapcsolatokat és a korábban élvezetes időtöltéseket hanyagolni kell.

Ezenkívül a halláskárosodás:

  • befolyásolja az egyensúlyt és a sétálási képességeket;
  • a kognitív funkciók hanyatlásához vezet, ami befolyásolhatja a memóriát, és gondolkodási készségeket;
  • növelik az esések esélyét.

2019-ben publikált kutatások azt mutatják, hogy az életkorral összefüggő halláskárosodás az idős emberek agysorvadásának, és demenciájának, megnövekedett arányával is összefügg.

Az enyhe halláskárosodás megkétszerezheti, míg a mérsékelt halláskárosodás akár meg is háromszorozhatja a demencia kialakulásának kockázatát. A súlyos halláskárosodásban szenvedőknél ötször nagyobb eséllyel alakul ki demencia. Az említett következmények közül sok elkerülhető megfelelő szakellátással, és kezeléssel, beleértve az olyan olajok használatát, mint az Acust Oil Max.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *